HTML

Kurucz Imre

piackutatási és marketing tanácsadó, az NRC kutatási igazgatója

Választási előrejelzés - mit mond a hibrid?

2010.04.09. 20:53 kurucz

Már csak két nap, és eljön az igazság pillanata. Vasárnap este nem csak az új országgyűlés összetételéről fogunk többet tudni, hanem kiderül az is, mennyire voltak pontosak (vagy éppen pontatlanok) az elmúlt hetek közvéleménykutatásai. 

Március közepén beszámoltam egy kísérletről, amely egy 1000 fős online kutatás segítségével kísérelt meg becslést adni a választás első fordulójának listás eredményeire. Akkor részletesen írtam az online kérdezés tapasztalatairól, a módszer korlátairól, és arról is, hogy megítélésem szerint egy, az online és az offline technikák előnyeit ötvöző hibrid módszertannal lehetne a legmegbízhatóbb eredményt elérni.
 
Legutóbb egy ilyen hibrid vizsgálattal mértük fel a pártpreferenciákat: az 1200 fős kutatás során 1050 főt online módon, 150 főt pedig telefonon kérdeztünk meg. A telefonos megkeresés természetesen azokra a szegmensekre koncentrált, amelyeket a neten nagyon nehéz (vagy szinte lehetetlen) elérni: az 50, de főleg a 60 évesnél idősebb, és azon belül is leginkább az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkező választópolgárokra. Végeredményben a teljes felnőtt lakosság demográfiai összetételét leképező mintában a 18-49 éveseket kizárólag az interneten, az 50 felettieket pedig vegyes technikával értük el.
 
Választáskutatás esetén egyébként véleményem szerint az online-telefonos kérdezés helyett megbízhatóbb megoldás lenne az – amúgy költségesebb és időigényesebb – online-személyes kombináció, és természetesen a mostani vizsgálat 12,5%-os offline-arányát is érdemes növelni; mindezek ellenére úgy gondolom, kísérletnek az általunk alkalmazott módszertan is megfelelő, és ebben a formában is úttörő vállalkozás.
 
Na de mivel hamarosan életbe lép a kampánycsend, így nem is szaporítom tovább a szót – lássuk inkább az eredményeket!
 
 
 
Részvételi arány

Köztudott, hogy az egyik legnehezebb feladat a választáson résztvevők arányának megbecsülése. Bár ennél a kérdésnél kevésbé kell válaszmegtagadással, rejtőzködéssel számolni, egy kérdőíves vizsgálatban a megkérdezettek hajlamosak akkor is „igennel” válaszolni a részvételüket firtató kérdésre, ha ténylegesen végül nem mennek el szavazni – különösen akkor, ha alapvetően nem elutasítóak a részvétellel kapcsolatban.
 
Mostani vizsgálatunkban a megkérdezettek több mint kétharmada jelezte biztosra a részvételét. Ezt a kört különböző, a választási hajlandóságot pontosító, illetve attitűdökre vonatkozó kérdésekkel szűkítettük, és ezen eredmények alapján végülis 57 százalékosra becsüljük az első forduló részvételi arányát.
 
A pártok listás eredményei
 
A felméréssel nem a következő parlament pontos összetételének az előrejelzése a célunk – a kísérlet kizárólag az első forduló listás eredményeire koncentrál. Az eredmények egyértelműen a Fidesz-KDNP győzelmét vetítik előre, ugyanakkor a pártszövetség általunk mért eredménye ezúttal is alacsonyabb, mint amit más – offline – mérések jeleznek. Fontos megjegyezni, hogy a felmérést még a múlt hét végén és e hét elején végeztük, tehát a Fidesz támogatottságának a Kubatov-affér miatti esetleges csökkenése még nem jelentkezhet az adatokban.
 
Kutatásunk az MSZP-t és a Jobbikot közel azonos erősségűnek mérte – azt, hogy melyikük kap több szavazatot, a részvételi arány döntheti el: magasabb részvétel mellett a szocialisták, alacsonyabb részvétel mellett a Jobbik végezhet a második helyen.
 
Egy hónappal ezelőtt valószínűleg az elsők között írtam itt a blogon arról, hogy az LMP bejuthat az országgyűlésbe. Az utóbbi napokban már több közvéleménykutató is valószínűnek tartotta ezt, és természetesen a mi legutóbbi mérésünk is erre utal. A párt akár 6-7 százalékos eredményt is elérhet, de a parlamenti küszöböt – hacsak nem lesz extrémen alacsony a szavazási kedv – szinte biztosan átugorja majd. Ellentétben az MDF-fel, amely 2-3 százaléknyi szavazóra számíthat csupán, vagyis elég messze lesz az 5 százalékos küszöbtől.
 
Az első forduló listás eredményeire vonatkozó becslésünk tehát a következő:
 
Fidesz-KDNP53%
MSZP19%
Jobbik19%
LMP6%
MDF3%
 
Vasárnap este pedig végre lehull a lepel.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://onlime.blog.hu/api/trackback/id/tr411908263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása