HTML

Kurucz Imre

piackutatási és marketing tanácsadó, az NRC kutatási igazgatója

Beszélgetés a gyerekek internet-használatáról

2008.12.13. 17:57 kurucz

Rendszeresen adunk ki sajtóközleményeket, és érdekes megfigyelni, hogy vannak témák, amelyeknek szinte semmilyen visszhangjuk nincs, másokra viszont azonnal ráharap a média: sorozatban jönnek a felkérések, meghívások ilyen-olyan interjúkra.

A gyermekek internet-használata a felkapott témák közé tartozik - a tavalyi VMRkids kutatás kapcsán egész évben kerestek minket újságírók, és most, hogy zajlik a 2008-as adatfelvétel, újra érkeznek a megkeresések.

Csütörtökön a a HírTV Negyedik című műsorában beszélgettünk a gyermekek internetezéséről - a másik meghívott vendég Perjés Tamás volt a Szonda Ipsostól, aki a Kid.comm kutatásuk eredményeit hozta magával.

A műsor azonban inkább pszichológiai megközelítésben boncolgatta a témát, kutatási eredményekről viszonylag kevés szó esett. A VMRkids kutatás számomra egyik legtanulságosabb megállapítását viszont muszáj volt szóba hoznom - eszerint az általános iskolások többsége rendszerint egyedül internetezik, és meglehetősen sok az olyan gyerek, akinek internet-használatát szülei nem igazán korlátozzák. A műsorban is megemlített szoftveres megoldások persze segíthetnek a veszélyek kivédésében, de talán még szerencsésebb lenne, ha a szülők alkalmazkodnának a helyzethez - és folyamatosan figyelemmel kísérnék csemetéik ténykedését a világhálón.

A műsor videója egyébként megtekinthető itt.

(Ókovács Szilveszetertől pedig ezúton is elnézést kérek, hogy kijavítottam - talán nem volt túl elegáns reakció, de bevallom, erősen meglepett, amikor első kérdésével határozottan leistvánozott...) :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://onlime.blog.hu/api/trackback/id/tr11821028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.