Megint sor került a Netidők kettősfogatra, csak ezúttal fordított sorrendben: először a rádióműsorban beszéltem a kutatási eredményeinkről, a poszt pedig csak néhány nappal később jelent meg az asztaltársaság blogján.
A téma ezúttal a magyarországi online élelmiszervásárlás volt – ami valójában egy nemlétező dolog. A felnőtt internetezőknek ugyanis mindössze 3 százaléka rendelt már legalább egyszer életében valamilyen hideg élelmiszert az interneten keresztül, az utóbbi egy évben vásárlók aránya pedig alig haladja meg az 1 százalékot. Ez kevesebb mint 40 ezer embert jelent, ami különösen annak tükrében nagyon alacsony szám, hogy amúgy meghaladja a 2,5 milliót azoknak a száma, akik kipróbálták már az online vásárlást, melegételt (pizzát, ebédet, ebédre pizzát stb.) pedig 450 ezer felnőtt rendelt a neten az elmúlt 12 hónapban.
Pedig óriási tartalékok vannak az internetes élelmiszervásárlásban, és mivel egy olyan termékkategóriáról van szó, amire egyébként rengeteget költünk, így ha a netpolgárok élelmiszerköltésének csupán 10 százaléka az online csatornán jelenne meg (ami még mindig bőven elmarad más termékek, például a könyv, pláne a repülőjegy számaitól), már ez komoly növekedést idézne elő a teljes hazai e-kereskedelmi forgalomban.
Azt, hogy a magyarok nem vásárolnak élelmiszert a neten, eddig is tudtuk – az okokat azonban még senki nem kutatta kvantitatív módszerekkel. Általában a szegényes kínálattal indokolják a kereslet hiányát: való igaz hogy az úttörő G-Roby mellett csak néhány élelmiszerlánc vagy üzlet kínálja portékáit a neten – és ők sem a teljes termékpalettájukat pakolják ki webáruházuk képzeletbeli polcaira – a nagy hiper- és szupermarketektől ugyanakkor nem vásárolhatunk online módon.
Az NRC kutatása – amely egyébként a fehér hollónak számító online élelmiszervásárlókat is külön vizsgálta, és amelynek tanulmánya természetesen megvásárolható – rávilágított, hogy bizony a netpolgárok nagyobb kínálat esetén sem rohamoznák meg az online élelmiszeráruházakat, sőt az internetezők több mint fele még akkor is elutasítaná a webes élelmiszervásárlást, ha kedvenc üzletlánca kerülne teljes árukínálatával néhány kattintásnyi távolságra tőle.
Az elutasítás oka a bizalmatlanság. A frissesség és a fogyaszthatóság nem azonos kategória, és a vásárlók egyszerűen nem bíznak abban, hogy az online áruházakból valóban friss tejet, ropogós zsemlét, kívánatos gyümölcsöt, és még napokig eltartható húst szállítanak ki. A boltban megtehetem, hogy nem veszem meg az árut, ha már csak két napig fogyasztható (vagy ha élelmesebb vagyok, akkor kereshetek magamnak frissebbet a polc mélyéről), az interneten azonban nincs mód a lejárati idő ellenőrzésére, és hát – ki tudja, miért – valahogy azt feltételezzük, hogy nem azt fogjuk kapni, amit mi is a bevásárlókocsinkba tettünk volna.
A megoldás nyilván az lenne, ha az élelmiszer-webáruházak mindenhol feltüntetnék a kiszállításra kerülő termékek lejárati idejét, vagy legalább vállalnának egy minimális eltarthatósági időtartamot. Ez lenne az ideális eset, amely megszüntethetné az averziók jelentős részét, de persze akár ennek hiányában is növekedhet az online élelmiszervásárlás piaca. A hosszan eltartható élelmiszerek esetében a bizalmatlanság ugyanis kevésbé jelent akadályt, és ha ezek ráadásul olyan termékek, amelyeket rutinból és nagy mennyiségben vásárolunk, akkor a netes rendelés, karöltve a házhozszállítással, nem csak időt spórol meg, hanem a fárasztó cipekedéstől is megkíméli a vásárlót. Kérdés persze, hogy mennyire életszerű az ilyen kétfordulós vásárlás: az, hogy miután könnyen romlandó élelmiszerekkel teli szatyrainkkal hazaértünk a Tescóból, leülünk a gép elé, hogy a megrendeljük a tésztát, a sört és az ásványvizet – a tesco.hu-ról.
