Már egy hónap sincs hátra az országgyűlési választások első fordulójáig, és gyakorlatilag naponta olvashatjuk pártpreferencia-vizsgálatok eredményeit a különböző közvélemény-kutatóktól. Ha valamikor, akkor most valóban újra aktuális a kérdés: vajon egy online kutatás alkalmas lehet-e választási előrejelzés készítésére?
A témát már tárgyalta tavaly a CAWI-blog is, amikor beszámolt egy sikeres internetes választási előrejelzésről Németországban, de az EP-választásokhoz kapcsolódóan itt az onLime-on is bemutattam saját pártpreferencia-mérésünket és mandátum-előrejelzésünket – igaz, csak a voksolás eredményeinek ismeretében.
Nem titok, hogy az NRC azóta is kísérletezget azzal, hogy online technikával mérje fel a választói preferenciákat, és ezúttal meg is osztom olvasóimmal legutóbbi vizsgálatunk eredményeit – már most, hetekkel „az igazság pillanata” előtt. De előbb nézzük meg, milyen tanulságokat szűrtünk le az eddigi kutatásokból – milyen sajátosságai vannak az online pártpreferencia-vizsgálatoknak.
Mindenekelőtt szeretném leszögezni: továbbra is az a véleményem, hogy ma Magyarországon még nem lehet megbízható választás-kutatást végezni tisztán online eszközökkel. Ezt írtam már júniusban is, és az azóta végzett felméréseink igazolták az akkori megállapításomat.
Ahhoz, hogy egy online kutatás megbízható legyen, alapvetően két feltételnek kell teljesülnie: egyrészt a célcsoportban kellően magasnak kell lennie az internethasználók arányának, másrészt fontos, hogy az a tény, hogy kizárólag internetezőket kérdezünk meg, ne torzítsa a válaszokat és így a kutatás eredményeit. Ha egy célcsoportban a penetráció eléri az 50 százalékot, már el lehet gondolkodni az internetes megkérdezés lehetőségén, 60 százalékos vagy ennél magasabb elérés esetén pedig nyugodtan használhatjuk az online technikát, feltéve, hogy a második kritérium is teljesül.
Természetesen ahogy nő a netezők aránya, úgy bővül azon célcsoportok köre, amelyeket már lehet online módon vizsgálni. A legújabb adatok szerint a 18-49 évesek körében közel 70 százalékos a penetráció, így ez a kereskedelmi szempontból fontos szegmens már megbízhatóan vizsgálható online kérdőívekkel. (Nem véletlen, hogy az NRC 2010-ben elindította havi rendszerességű online omnibusz kutatását, amely a 18-49 éves lakosságra reprezentatív mintán vizsgál különböző kérdéseket.)
Na de mi a helyzet egy, a teljes felnőtt népességre vonatkozó és így erre a körre reprezentatív felméréssel, amilyenre egy választási előrejelzést kell alapozni? Nos, ebben az esetben azt láthatjuk, hogy a fenti kritériumok egyike sem teljesül – vagyis egy tisztán online adatfelvétel ma még nem alkalmas arra, hogy az egyes pártok szavazótáborára megalapozott becslést adjunk.
A felnőtt magyar lakosság körében 47 százalék az internetezők aránya, és 44 százalék internetezik legalább hetente, vagyis a többség még nem érhető el online kérdőívekkel. Ennél is nagyobb probléma azonban, hogy a választópolgárként igen aktív 50 felettiek esetében 20 százalék alatti a penetráció, sőt ha csak a 60 évnél idősebbeket nézzük, akkor körükben mindössze 8 százalék az internetezők aránya. Ráadásul az 50 feletti internetezők túlnyomó többsége diplomás, vagy legalább középfokú végzettséggel rendelkezik, így az alacsonyabb iskolázottsággal bírók elérése ebben a korosztályban komoly nehézségekbe ütközik. A 60 évnél idősebb, legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkező választópolgárokat pedig gyakorlatilag lehetetlen online eszközökkel elérni (körükben ugyanis csak 3 százalék internetezik) – márpedig ez a réteg az összes választó közel egyötödét teszi ki!
A választásokon nem számít a státusz és a vásárlóerő – egy 25 éves budapesti diplomás szava(zata) ugyanannyit ér, mint egy kis faluban élő, iskolázatlan idős emberé. Az tehát, hogy utóbbiakat az interneten nem érjük el, komoly torzítást okoz az eredményekben, különösen abban az esetben, ha ez a réteg sajátos pártpreferenciával rendelkezik.
De az internetes választáskutatás az online felmérésekkel szemben támasztott második kritériumnak sem felel meg. Komoly különbség van ugyanis az egyes pártok internetes jelenléte, aktivitása között, ami önmagában is eltérő ismertséget, támogatást eredményezhet az internetezők és az nem internetezők esetében. Ki kell emelni itt a Jobbikot, amely kifejezetten erős – ha nem a legerősebb – internetes jelenléttel bíró párt, illetve az LMP-t, amely gyakorlatilag csak az interneten jelenik meg, így a világhálót nem használók számára tulajdonképpen láthatatlan.
És akkor nézzük, mit mutatnak az eredmények, amelyeket a teljes magyar lakosságra (tehát nem az internetezőkre!) reprezentatív – vagyis a lakosság demográfiai összetételével azonos – 1000 fős, március elején végzett online kutatásból nyertünk.
Először is megállapíthatjuk, hogy az internetes kutatás nagyobb szavazási hajlandóságot mutat, mint más felmérések. A megkérdezettek mintegy 60 százaléka állítja azt, hogy biztosan elmegy szavazni – ez a szám magasabb annál, mint amit más kutatásokból lehet látni; igaz, az offline vizsgálatok is folyamatosan növekvő szavazási hajlandóságot mérnek.
Természetesen az online kutatás is a Fidesz egyértelmű fölényét mutatja, itt azonban előnye lényegesen kisebb, mint amekkorát más mérések mutatnak. Úgy tűnik tehát (bár biztosat nyilván csak a választási eredmények ismeretében mondhatunk), hogy az online adatfelvétel alulméri a Fidesz támogatottságát, és ezzel párhuzamosan felülméri az MSZP-szavazók arányát. Ezt tapasztaltuk az EP-választás előtti vizsgálatunk esetében is, és a jelenség oka valószínűleg éppen a már említett problémában keresendő: vagyis abban, hogy az online felmérés az idősebbek körében csak azokat a magasabban kvalifikált, városiasabb rétegeket képes elérni, akik körében az MSZP hagyományosan erős; míg a kisebb településeken élő, kevésbé iskolázott és jelentős részben Fidesz-szimpatizáns nyugdíjasokat nem tudja bevonni a megkérdezettek körébe.
A másik jelenség, amire felfigyelhetünk, az erős online jelenléttel bíró pártok magas támogatottsága. Az internetes minta alapján az LMP bőven teljesíti a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt, és a Jobbik is lényegesen nagyobb támogatottsággal bír, mint amekkorát más felmérések valószínűsítenek. A Jobbik esetében azonban felhívnám a figyelmet arra, hogy az EP-választások előtt az összes közvéleménykutatás a ténylegesnél lényegesen rosszabb eredményt prognosztizált számukra, míg az NRC online kutatása telibetrafálta elért mandátumainak számát. Azóta nem csak az offline felmérések, hanem a mi online vizsgálataink is a párt erősödését, szavazótáborának növekedését mutatják, így én most sem zárnám ki a lehetőségét annak, hogy ezúttal is az online adatok mutatják a valósághoz közelibb képet.
Ha figyelembe vesszük a különböző torzító hatásokat, és amennyire lehet, megpróbáljuk kiküszöbölni őket, továbbá – egyéb politikai attitűdjeik és véleményük alapján – a pártpreferenciáikat titkoló szavazókat is besoroljuk az egyes pártokhoz, akkor az online kutatás alapján a biztos szavazók körében az alábbi eredményt kapjuk:
| Fidesz | 48% |
| MSZP | 22% |
| Jobbik | 20% |
| LMP | 5% |
| MDF | 4% |
Eszerint tehát a Fidesz ugyan simán nyerné a választásokat, de a listás szavazatok kevesebb mint felét szerezné csak meg, míg az MSZP és a Jobbik közel azonos – és az offline becslésekhez képest jobb – eredményt érne el. A parlamentbe kerülésre – amennyiben sikerül országos listát állítaniuk – még az MDF-nek és az LMP-nek is reális sansza van, bár az is tény, hogy e két párt rendelkezik a legkevésbé elkötelezett szavazókkal, így egy alacsonyabb választási részvétel jelentősen rontaná az esélyeiket.
Újra hangsúlyozom azonban, hogy mindez csak kísérlet. Azt a négy éve futó NetHangulat kutatásból már régóta látjuk, hogy egy online felmérés is remekül mutathatja a társadalom hangulatát, és a hangulatban vagy akár a politikai intézmények, szervezetek megítélésében jelentkező trendeket. Azt azonban, hogy egy-egy adott számadat – a folyamatból kiragadva – mennyire felel meg a valóságnak, ritkán van alkalmunk ellenőrizni. A választások ezen ritka alkalmak közé tartoznak: ilyenkor a kutatók visszajelzést kaphatnak méréseik, becsléseik pontosságáról, így vétek lenne elmulasztani egy ilyen lehetőséget – még akkor is, ha az online kutatás megbízhatóságát vagy éppen hibáit nem egy ilyen kísérlet fogja igazolni.
A módszertani korlátokból adódó torzítások megfigyelése ugyanakkor segítséget nyújthat ahhoz, hogy a későbbiekben akár tisztán online adatfelvétellel is készíthessünk megbízható választási előrejelzéseket - arra pedig már most is megvan a lehetőség, hogy egy több módszertant alkalmazó hibrid kutatás részeként használjuk ki at online adatfelvétel előnyeit: akár a fiatalabb szegmensek könnyebb elérhetőségét, akár a rejtőzködés alacsonyabb fokát.
Meggyőződésem egyébként, hogy egy ilyen hibrid kutatás nem csak a tisztán online, hanem a tisztán offline pártpreferencia-vizsgálatoknál is megbízhatóbb, pontosabb adatokkal szolgálna.
