HTML

Kurucz Imre

piackutatási és marketing tanácsadó, az NRC kutatási igazgatója

EP-választás: egy online előrejelzés az eredmények tükrében

2009.06.11. 13:51 kurucz

Eredetileg nem állt szándékomban írni erről a kísérletről, mert ez valóban csak egy kísérlet volt; és alapvetően úgy gondolom, az online kutatás ma még nem alkalmas arra, hogy ezzel a módszerrel a teljes lakosságra vonatkozóan választás-kutatást, pártpreferencia-vizsgálatot végezhessünk.

Aztán úgy döntöttem, mégis írok róla. Az online választás-kutatás ugyanis az utóbbi időben számos fórumon (Pintér Robesz blogján vagy a Negyedikben) előtérbe került, és több kutatóintézet is kísérletezik vele, az EP-választások pedig kiváló alkalmat adtak arra, hogy teszteljük a módszer működését, a benne rejlő lehetőségeket és korlátokat.

Az NRC is elvégzett tehát egy online vizsgálatot a vasárnapi választást megelőzően. Első alkalommal, és kizárólag kísérleti célból - előrejelzéseinket ezért nem is publikáltuk (és előzetesen csupán néhány szakmabelivel osztottuk meg). Most - az eredmények ismeretében - azért teszem meg mégis, mert úgy gondolom, mindenképpen érdekes és tanulságos a becsült és a tényleges adatok összevetése, ráadásul az eredmény nem csak az online választás-kutatásról, hanem általában véve az online kutatásról is kínál egyfajta visszajelzést.

8 komment

Tihany visszhangja

2009.05.31. 23:00 kurucz

Kíváncsi vagyok, mikor rendeznek konferenciát "A válság hatása a konferencia-bizniszre" címmel.

A hatás ugyanis nyilvánvaló: egyes konferenciákat meg sem szerveznek, másokat az utolsó pillanatban lefújnak, azokon pedig, amelyeket sikerül megrendezni, a tematikát a válság írja.

Szólj hozzá!

Online fórumok szerepe a vásárlói döntésekben

2009.05.19. 12:00 kurucz

A rendszeresen internetezők körében csaknem mindenki használja a világhálót arra, hogy vásárlás - és különösen nagyobb értékű vásárlás - előtt információkat gyűjtsön az adott termékről, szolgáltatásról. Abban azonban, hogy milyen forrásokat használnak a tájékozódáshoz, természetesen különbség van a netpolgárok között.

7 komment

Most akkor hazudnak vagy sem?

2009.04.21. 21:03 kurucz

Egy szakmai blog életében mindenképpen egyfajta mérföldkő, amikor először hivatkoznak valamelyik bejegyzésére, különösen ha ez a bejegyzés vitát is képes generálni szakmai körökben. Az onLime blog most jutott el erre a pontra: a "Hazudnak-e az online válaszadók?" című posztomra - véleményemmel ellenkező álláspontot képviselő - írás jelent meg a Piackutatás Blogon.

3 komment

Hazudnak-e az online válaszadók? És ha igen, miért nem?

2009.04.14. 13:20 kurucz

Úgy látszik, túl naiv voltam, amikor azt hittem, hogy az "internetes kérdőívek válaszadói hazudnak" című játszmán már túlvagyunk. Nemrég egy ügyfél ismét feltette a kérdést: honnan tudjuk biztosan, hogy az online kérdőívek kitöltői valóban annyi évesek, amennyinek mondják magukat?

A kérdés, a kétely tehát még mindig ott van a fejekben, ezért úgy gondolom, a téma mindenképp megér egy bejegyzést.

Szólj hozzá!

Naponta egyszer vagy többször?

2009.03.06. 16:35 kurucz

Kérdőívekben rendszeresen találkozom olyan, egyes tevékenységek előfordulásának gyakoriságát vizsgáló kérdéssel, mint például ez:

Milyen gyakran látogatja Ön XY honlapot?
1. ritkábban mint hetente
2. hetente egyszer
3. hetente többször
4. naponta egyszer
5. naponta többször

Első ránézésre nincs ezzel a kérdéssel semmi baj - a válaszlehetőségek egyértelműnek tűnnek, a kategóriák kizárják egymást -, mégis több sebből vérzik. Ráadásul az egyik ilyen "seb" - legalábbis egy önkitöltős, például online kérdőív esetén - komoly torzítást okozhat a kapott eredményben. 

1 komment

Nethangulat

2009.02.12. 10:00 kurucz

Pintér Robesz már beszámolt a YouGove online megkérdezésen alapuló, sikeres választási előrejelzéseiről, és posztjában felteszi a kérdést, vajon Magyarországon jelen pillanatban elképzelhető-e az, hogy egy internetes közvéleménykutatás - leszámítva persze a véletlen beletrafálás lehetőségét - pontosan előrejelezze egy országgyűlési választás végeredményét. Robesz és a kommentelők válasza egyértelmű nem - és ezzel én is maximálsian egyetértek: a hazai internetes társadalom összetételét és a választáson résztvevők (na meg persze az egyes pártok szavazóinak) demográfiai profilját összevetve egyértelmű, hogy egy online politikai közvéleménykutatás nálunk még nem hozhat megbízható eredményt.

Nem tudom azonban megállni, hogy - ha már a téma felvetődött - ne emlékezzek meg a NetHangulat kutatássorozatról, amely ugyan nem a pártpreferenciákat vizsgálja, de azért jóval közelebb áll a politikai közvéleménykutatáshoz, mint a hagyományos piackutatáshoz.

Szólj hozzá!

Panellel és panel nélkül

2009.01.29. 09:00 kurucz

A VMR-kutatás mindig jó visszajelzést ad az egyes online rekrutálási módszerek hatékonyságáról, és persze arról, számszerűsítve mekkora előnyt jelent, ha rendelkezünk online kutatási panellel.

A VMR ugyanis négy különböző forrásból gyűjti a a kérdőív válaszadóit. A kutatásban részt vevő honlapok az oldalakon futtatott hirdetések útján, valamint a regisztrált tagságnak küldött DM-levél segítségével toborozzák a kitöltőket; emellett a két legnagyobb hazai eDM-szolgáltató is küld a tagoknak felkérő e-mailt, na meg az NRC NetPanelen is fut a kérdőív.

Az eredmények sokatmondóak.

Szólj hozzá!

Veszélyből lehetőség

2009.01.16. 11:00 kurucz

Nemrég azt kérdezte tőlem egy, az online kutatás iránt kissé szkeptikus ügyfelünk, hogy vajon én nem tartom-e aggasztónak, ha egy online kérdőív kérdései megjelennek valamilyen internetes blogban vagy fórumon, és így publikussá, sőt beszédtémává válnak titkos információk: termékkoncepciók, tesztelés alatt álló kreatív anyagok vagy egyszerűen az, hogy XY cég mit kutat. Mert hogy ő - a szkeptikus ügyfél - találkozott már ilyennel, és megítélése szerint ez a jelenség az online kutatás alkalmazása ellen szól.

Nos, a kérdés természetesen nem olyan egyszerű, hogy egy sima igennel vagy nemmel el lehetne intézni a választ. Összefoglalom hát néhány pontban a véleményem.

Szólj hozzá!

Online kutatás = internet kutatás?

2009.01.05. 14:52 kurucz

Visszaolvasva az eddigi bejegyzéseket, olyan érzésem van, mintha a blog azt hirdetné, hogy az online kutatás egyenlő az internetezők vizsgálatával - pedig ha valamit nem akarok sugallni, akkor éppen ez lenne az.

Egy azóta ügyféllé lett egykori egyetemi cimborám nemrég eszembe juttatta egy kábé három évvel ezelőtti mondatomat, miszerint mi - online kutatók - nem az internetet kutatjuk, hanem az interneten kutatunk. És ha ez igaz volt három évvel ezelőtt, akkor még inkább igaz most.

2006 végén végeztünk egy felmérést az 50 fő feletti vállalatok piackutatásért felelős (marketinges vagy piackutató) döntéshozói körében, és ebben a kutatásban vizsgáltuk azt is, vajon a hazai cégeknél az érintettek miként gondolkodnak az online kutatásról, mint módszerről.

Szólj hozzá!

Beszélgetés a gyerekek internet-használatáról

2008.12.13. 17:57 kurucz

Rendszeresen adunk ki sajtóközleményeket, és érdekes megfigyelni, hogy vannak témák, amelyeknek szinte semmilyen visszhangjuk nincs, másokra viszont azonnal ráharap a média: sorozatban jönnek a felkérések, meghívások ilyen-olyan interjúkra.

A gyermekek internet-használata a felkapott témák közé tartozik - a tavalyi VMRkids kutatás kapcsán egész évben kerestek minket újságírók, és most, hogy zajlik a 2008-as adatfelvétel, újra érkeznek a megkeresések.

Szólj hozzá!

Milyen a jó honlap

2008.12.06. 14:51 kurucz

Szerdán hirdették ki Az Év Honlapja pályázat győzteseit. A díjátadót "A honlapod a holnapod" címmel egy workshop előzte meg, és engem is felkértek, hogy tartsak előadást a fiatalok internet-használatáról.

A Hotel Flamencoban rendezett szakmai összejövetelen a már meglévő (InterBus és VMR) adatokon túl annak a 300 fős reprezentatív online kutatásnak az eredményeit is bemutattam, amelyet éppen e workshop kedvéért végeztünk el a 18-25 éves netezők körében.

Szólj hozzá!

Újra itt a VMR

2008.12.02. 15:22 kurucz

December van, lépten nyomon beleütközöm a VMR kutatás bannereibe.

Aki nem tudná: a VMR jelenleg Magyarország legnagyobb online tracking kutatása, amely félévente vizsgálja az internetezők és a felmérésben részt vevő közel 300 honlap látogatóinak demográfiai jellemzőit, online és offline médiahasználatát, fogyasztási szokásait, életstílus jellemzőit, reklámattitűdjét.

A VMR-adatok ott vannak az online piacon tevékenykedő összes ügynökségnél, és bár a 2000 óta létező kutatássorozatnak a honlap-látogatói profil területén ma már van komoly versenytársa, számos olyan információ nyerhető ki belőle, amelyhez más forrásból nem lehet hozzájutni, ugyanakkor fontos lehet az online médiatervezésben.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása